Olvasási idő < 1 perc

Most nagyon belejöttem a böjtölésbe. Ugyan rövidebb időszakra, mint legutóbb, de megint nem eszem vagy 40 óráig. Esetleg 48. Tetszik, hogy könnyen bírom. Még edzéssel is.

Persze egy kicsit őrültségnek tűnik, hogy az jut eszembe egy hosszú túráról vagy bármi hosszútávú kalandról, hogy milyen jó, mert akkor sokat lehet enni, de még úgyis lehet fogyni vele. Hozzá kell tenni, hogy 74 kg-os vagyok így is. Nagyjából 2 kg-ot kellene csak fogynom a versenysúlyom eléréséhez.

Ez a kaja dolog jó kis hobbi lett nálam. Ha éppen nem foglalkozom mással, akkor ezzel mindig lehet. Vagy azzal, hogy nem eszem, vagy azzal, hogy mit is egyek. Úgy is mondhatnám, központi szerepet játszik az életemben 🙂