Olvasási idő < 1 perc

Mióta tudok munkába járni bringával, azóta jó esetben napi kétszer bringázom.

Ez azt is jelenti, hogy kétszer megyek aránylag tempósan. Befelé sietek, nehogy elkéssek, hazafelé pedig sietek, hogy találkozzam a családdal. Ha reggel érek haza, azért, ha éjszaka, akkor inkább már a sötétségből van elegem, mire hazaérek, mert addigra már mindenki alszik.

Mostanában edzés jelleggel nem a legrövidebb útvonalakat választom, nagyjából 40-50 km körül tekerek egy etapra. Ebből van ugye kettő. A probléma abban van, hogy sokkal jobban bírnék egyszer 3 óra tekerést, mint kétszer másfelet. Közte igazából nem tudom magam kipihenni és ez kezd kicsinálni. Vagy lassan kellene mennem néha, vagy ki kell hagynom napokat.

Két hét múlva verseny, addigra össze kellene szednem magam. Remélem sikerül…