Olvasási idő < 1 perc

Ma ismét szembetalálkoztam egy álláslehetőséggel. A munka tetszene, azt még nem tudom, hogy felvesznek-e.

Nagyon vacilláltam, hogy beadjam-e az önéletrajzom, illetve kinek szóljak róla. A mostani főnököm egyelőre jobb, ha nem tud róla. Az eddig függőben lévő ajánlat adójának szintén nem szóltam még, nehogy visszavonja. Persze mindhárom hely egy cégen belül van, de remélem, hogy nem fogja senki tudni, akinek nem kell.

Egy nagyon tetsző munkáról már lecsúsztam. Nem szeretnék még egyről. Inkább több helyre, mint csak egyre várni, amivel két hónapja hitegetnek, de nincs rá semmi válasz. A vezetők elvannak a saját magas szintű dolgaikkal, az alsóbb szintekkel egyáltalán nem foglalkoznak. Így viszont folyamatosan bizonytalanságban vagyok. jó lenne már valami bíztató. A mostani helyzet nem annyira tetszik.