Olvasási idő < 1 perc

Imádok fotózni. Vagy talán inkább imádtam. Mondjuk inkább a technika oldala érdekelt mindig. A precíziós eszközök és azok használata. A fotó maga már nem annyira. Úgy voltam vele, hogy az igazán jó fotó nem technikailag jó, hanem a megfelelő helyen és időben elkapott pillanat teszi azzá. Az eszköz szinte mindegy. Ezért is érdekelt jobban az eszköz, mert a pillanatot nem lehet megvenni. Az eszközt viszont igen.

Sajnos nincs annyi idő a munka és az egyéb hobbik mellett, hogy elkapjam a jó pillanatot, főleg a jó helyet. Így aztán marad a technika nyomogatása. Dedikált fényképezőgépet azért nem veszek, mert luxusnak tartom nem használni. Így inkább a telefon legyen jó, ha már az mindig nálam van. Talán akkor lesz esély néha jó helyen és időben lenni.

Ezért is vállaltam be, hogy legyen egy iPhone 12 Pro. Azzal talán a kedvem is megjön a több fotózáshoz. Talán újra fogok sétálni, mint legutóbb, mikor vettem egy dedikált fényképezőgépet…