A napi pörgésben elfelejtek elmélkedni. Nyugodtabb időszakokban szoktak lenni nagyobb lélegzetvételű gondolataim, de most valahogy nem megy.

Sok apró feladat van a munkahelyen, otthon, a maszek munkákban is. Persze vannak nagyok is, de azokhoz jószerével hozzá sem tudok kezdeni, mert próbálok fennmaradni a víz tetején, hogy ne fulladjak meg.

Ott tartok, hogy sok esetben tudom, mit kellene csinálnom, de nincs rá idő. Van viszont olyan helyzet is, ami azért zavar, mert nagyon meg kellene csinálni, viszont fogalmam sincs, hogyan kellene megoldani.

Közben kezd kicsit elegem lenni az itthoni gazdaságból. Nagyon sok feszültséget indukál bennem az egyre nagyobb kötöttség. Most lassan ott tartunk, amiről a gyerekkorom szólt. Folyamatosan foglalkozni kell az állatokkal. A kecskék elég komoly odafigyelést igényelnek az eddigiekhez képest. Korábban a baromfi és a birkák nem okoztak igazán többletmunkát. A kecskéket viszont fejni kell, vinni legelni, kaszálni nekik, ha éppen nem legelnek. Szóval elég sok.

Én nagyon időfüggő vagyok. Folyamatosan az órát nézem. Mindig valamihez tartani kell magam. A fejés is egy plusz stresszfaktor lett azzal, hogy időben kell fejni. Ezt fel kell oldanom, mert nem ér annyit a dolog.