Az a probléma, hogy megint versenyem lesz. Na jó, ez nem probléma. Igazából a gond a zabálás. Mert ugye verseny előtt nem kezdek el fogyókúrázni. Sem ketóra visszatérni. Így aztán próbálom szinten tartani magam tömegileg. Persze nem megy. Sokkal többet eszem, mint kellene. Mindezt úgy, hogy nagyon jól tudom a hátrányait. Ha dagadt vagyok, kidörzsölöm magam bringán. Megy úgy általában több súlyt kell cipelni felfelé. Még mindig nagyon sok a stressz. Így aztán az evés. Meg kicsit az ivás is…

Megjött az új váz. A bringaváz. Szerencsére épségben. Egyelőre semmi probléma nincs vele. Persze adódnak problémák. Nem jó középcsapágy. Más fék kell rá. Rövidek a csövek és bowdenek. A problémák egy részét orvosoltam, de kellett azért rendelni is alkatrészt. Holnap már talán tudok vele tekerni, egyelőre fékezni viszont csak az első kerékkel tudok. Hétvégéig elég lesz 🙂

Nagyon gyenge vagyok. Nagyon nem tudok ellenállni. Nagyon nem jó ez így. Minden szart megveszek amit nem kellene. Minden szart megeszek, amit nem kellene. Minden szart megteszek, amit nem kellene. Nem lesz ennek jó vége. Nem szokott ennek jó vége lenni. Abbahagyom.

Az itt leírt gondolataim úgy íródnak, hogy alapvetően nem írom le, ki vagyok. De azért biztosan ki lehetne deríteni. Azért találtam ki az egész oldalt, hogy bármit leírhassak, de úgy érzem, nem tehetem meg. Ez azért kicsit elszomorít…

Eladtam a MacBook-omat, mert másra kellett a pénz. Leginkább arra, hogy nagyon sokat költöttem bringára. Na meg a nyaralásokra. Szóval most érzem, hogy mennyit ért a MacBook kényelme. Elég sokat. Van itthon másik laptop, ami céges is meg Windows-os is. Sokkal nehezebb megoldani vele a napi feladatokat. Ha összeszedem újra magam, tuti veszek megint. De most kicsit jobban izgat az új karbon váz. Már csak meg kell érkeznie…

Egyre több dolog nem érdekel. Vagy mert csináltam vagy mert soha nem is akartam. Vagy csak simán már nem is akarom. Ahogy öregszem, egyre több dolgot már nem szeretnék kipróbálni. Van amit simán csak időrablásnak tartok, van amit indokolatlanul drágának tartok. Így negyven felett már szépen írhatnám a listát, hogy mit nem fogok már csinálni. Nem szeretnék már más szakmát, más családot 🙂 Talán más lakhelyet még választanék, de annyira jó helyen lakunk most, amit nagyon sokan irigyelnek.

Ma kezdtem meg a harmadik étel nélküli napot. Valójában már egyáltalán nem vagyok éhes. Nem is korog a gyomrom. Amikor eszembe jut az evés, az akkor van, amikor a család eszik. De igazából az is csak akkor, ha valami olyan dolgot esznek, amit én is szoktam nyaralás alatt. Mert ugye nyaralás alatt könnyebb böjtölni. Itt nincs szükség a hűtőben maradt, a többiek által meghagyott kaják megevésére, vagyis nem kell konyhamalacnak lennem. Simán nem veszek semmi ennivalót magamnak. Az is könnyíti a helyzetet, hogy nem sportolok, mert megfáztam. Egyszer már sportoltam megfázva, annak szívburokgyulladás lett a vége. Így inkább biztosra megyek. A böjt elvileg segít a gyógyulásban is. Az viszont biztosan segít, hogy minden nap szaunázok fél órát két részletben. Szauna[…]

Már elég régóta nem írtam ide semmit. Nagyon sok gondolat volt, amit le szerettem volna írni, de azok mindig akkor jutottak eszembe, mikor nem tudtam írni. Aztán persze nem is írtam le semmit. Most éppen nyaralunk. Közben taknyos lettem, úgyhogy nem annyira jó. Igyekszem kúrálni magam, de közben böjtöt is tartok, hátha hamarabb vége lesz ennek az állapotnak.

Azon gondolkodtam, vajon a mindennapok szempontjából mennyire fontos a tapasztalat. A mérési tapasztalatra gondolok. Ha a kezemben van, hogy mennyi egy méter, vagy esetleg érzésre megmondom, milyen meleg a kemence, akkor mennyi könnyebséget jelent? Érdemes mindent pontosan mérni? Úgy vagyok vele, hogy régen sem mértek mindent, mégis működött az élet. Én nagyon sok dolgot érzésre csinálok. Úgy húzom meg a csavarokat, úgy fűtöm a kemencét, úgy csinálok eszközöket vagy építményeket. Meg tudnám tenni, hogy mindent mérek, de úgy érzem, akkor elbutulok. Egy régi kerékpárszerelő ismerősömtől kérdeztem, hogy miért kézi fűrésszel vág és reszelővel reszel. Azt válaszolt, azért, hogy ne butuljon el. Kell az izommemória. Ez azóta is kíséri az életem…

Annyi minden történik egyszerre velem a napokban, hogy igazán semmire nem tudok koncentrálni. Szinte mindent csak felületesen fogok fel és ezért nem is rögzül a látott vagy hallott dolog. Néha azt sem tudom, kinek mondtam már valamit vagy esetleg nem mondtam. Illetve nekem mit mondott valaki. Vagy egyáltalán ki mondta. Használok feladatlista programot, de elfelejtem felírni vagy éppen kipipálni, ha már készen van egy feladat. Nagyon remélem, kicsit javulni fog a helyzet, mert így nem az igazi…