Olvasási idő < 1 perc Tegnap óta nagyon keveset vagyok egyedül és nem igazán tudom azt csinálni, amit szeretnék. Még arra sincs sokszor időm, hogy a feladataimat jegyezzem. Mindig van mellettem valaki, aki eltereli a figyelmet vagy éppen nem hagyja, hogy intézzem a saját dolgom. Ez most nem annyira jó helyzet. Nagyon ideges vagyok tőle. Az új iroda nagyon kicsi. Ráadásul olyan helyen van, ahol sokan mennek el és ebből adódóan sokan is jönnek be. Folyamatosan kizökkentenek a munkából. A privát dolgaimra sincs semmi idő. Napok óta szeretnék egy kollégával beszélni, de nincs idő, mert folyamatosan munka van. A telefonjaimat is a budin vagy a folyosón tudom csak elintézni. Otthon folytatódik a dolog. A gyerekek otthon, illetve tavasszal sok a munka, miközben az informatikai munkákkal[…]

Olvasási idő < 1 perc Kollégám néz egy sorozatot. Mivel nem nagyon van kedvem csinálni semmi értelmeset, gondoltam én is elkezdem nézni. Aztán rájöttem, hogy az időelcseszés egyik legjobb formája olyan filmet nézni, ami semmit nem ad hozzá az életemhez. Akkor már inkább elővettem a feladatlistámat és elkezdtem csinálni a munkámat. Lényegében sajnálok az életemből ennyi időt elpocsékolni általam haszontalannak vélt dolgokra.

Olvasási idő < 1 perc Ha minden jól megy, 2 hétig 5 előtt fogok kelni reggelente, de utána talán már munka miatt nem kell. A mai reggel eléggé megviselt. Gyakorlatilag semmihez nincs energiám. Össze kellene szednem magam 🙂