Psziho

Egy nagyon érdekes dolgot fedeztem fel. Ha valakiről éveken keresztül hiszem, hogy egy dologban nagyon jó, akkor azért a tulajdonságért felnézek rá. Ha viszont kiderül, hogy már nem olyan jó, vagy csak soha nem is volt, csak én hittem, akkor nagyon mérges tudok lenni. Ez olyasmi, mikor a gyerek az apjáról azt hiszi, hogy az isten, de aztán kamaszkorban rájön, hogy nem úgy van.

Közeli hozzátartozónál is lejátszódhat ez a folyamat. Ha évekig istenítem, de aztán valami oknál fogva az a tulajdonság, amiért nagyon felnéztem rá, már egy idő után nincs meg, akkor az feszültséget okoz bennem. Akkor is így van, ha ez a dolog önhibáján kívül alakul így. Ész érvekkel nagy baromság, hogy azért vagyok valakire mérges, mert nem tud már olyat csinálni, mint évekkel ezelőtt, de mégis így érzem. Azt érzem, nem ezt „ígérte”. Mérges vagyok, mert nem jobb nálam. Pedig mindig jobb volt. Most miért nem?

Ez az alaphangulat a hétköznapokban is jelen van. Ezt valahogy fel kell dolgoznom, mert a napi kapcsolatra is hatással van. Persze ez olyan dolog, amit nem nagyon lehet megbeszélni, mert csak bántanám vele. Vagy többet bántom a napi szurkálással?