Kicsit elfogyott a lendület. Napok óta nem írtam. Nem tudtam annyi gondolatot összeszedni, hogy le is írjam. Most is kómás fejjel ülök és próbálok valami értelmes dolgot kipréselni magamból, de csak az értesítéseket kapom mindenféle eszközömön, amiket már nagyon nem szeretek. Már nem csak a munkaemailek zavarnak, hanem az összes többi dolog is. Fáradt vagyok. Nincs kedvem még bringát szerelni sem. Pedig kellene. Fiamnak szinte minden alkatrész megvan, hogy egy jó bringát rakjak össze, de valahogy nem megy. Majd talán holnap…

A napi pörgésben elfelejtek elmélkedni. Nyugodtabb időszakokban szoktak lenni nagyobb lélegzetvételű gondolataim, de most valahogy nem megy. Sok apró feladat van a munkahelyen, otthon, a maszek munkákban is. Persze vannak nagyok is, de azokhoz jószerével hozzá sem tudok kezdeni, mert próbálok fennmaradni a víz tetején, hogy ne fulladjak meg. Ott tartok, hogy sok esetben tudom, mit kellene csinálnom, de nincs rá idő. Van viszont olyan helyzet is, ami azért zavar, mert nagyon meg kellene csinálni, viszont fogalmam sincs, hogyan kellene megoldani. Közben kezd kicsit elegem lenni az itthoni gazdaságból. Nagyon sok feszültséget indukál bennem az egyre nagyobb kötöttség. Most lassan ott tartunk, amiről a gyerekkorom szólt. Folyamatosan foglalkozni kell az állatokkal. A kecskék elég komoly odafigyelést igényelnek az eddigiekhez képest.[…]

Eljutottam oda a hévégén, hogy nem ültem gép elé. Igazából nagyon furcsa érzés, hogy 2 napra kiesem a munkából. Valóban be sem mentem a szobámba és a céges riasztó emaileket is csak nagyon sok órás késéssel néztem meg. Ez most egy ilyen hétvége volt 🙂

Vasárnap reggel olyan történt, ami már nagyon régóta nem. Sikerült fél nyolcig aludnom. Kellett hozzá, hogy előtte nap hosszút edzettem és az is, hogy húzós volt a hét. Végre egyszer kialudtam magam…

Vettem volna egy új bringát. Lényegében csak a váz kellett volna, de kompletten sem lett volna olyan nagy probléma, mert el lehetett volna adni a többi alkatrészt. Aztán az eladó visszatáncolt. Ezen viszont annyira begurultam, hogy már sokkal drágábban is elkezdtem vázakat nézni. Persze most is van bringám, ezért nem is kellene igazán másik, de mivel a jelenlegi kínai vázammal összességében elégedetlen vagyok, szeretnék másikat. Azt is bevállalnám, hogy nem veszek egyéb alkatrészeket, amit kellene, csak, hogy meg tudjam venni a vázat. Így most persze megint egy csomó időt elcseszek azzal, hogy teszteket olvassak és mindenféle oldalakat túrjak az elérhető vázak után kutatva.

Teljesen új taktikával kezdtem meg a versenysúlyom elérését. Korábban nem reggeliztem, viszont utána sokat ettem. Már egy ideje viszont arra figyelek, hogy 3-szor egyek, de lehetőleg keveset. Ez úgy tűnik jobb taktika, mert végre 70-el kezdődik a tömegem. Nagyon régen nem tudtam ezt elérni már, mert mindig zabálás volt. Most végre kockás a hasam 🙂 Már csak azt kell elérnem, hogy mindenevőként is meg tudjam tartani ezt a tömeget, mert ha most elkezdeném a szénhidrátot két pofára tömni, akkor azért hirtelen felugrana pár kg megint.

A tévézés, így minden más informatika kora előtt egy otthon lévő embernek kevés “idegen” információ jutott. Volt újság, könyv, pletyka. Sokkal kevesebb volt az inger. Volt idő gondolkodni, beszélgetni. Nekem ez nagyon hiányzik. Ha kicsit is magam maradok, akkor etetem az agyam valami újjal. Rögtön pörgetem a twittert, az instagramot, nézem az emailt és minden mást. Egy könyvet nagyon lassan tudok elolvasni, mert olyan sok egyéb behatás ér, hogy a könyv az utolsók között van. Már többször gondoltam rá, hogy tartanom kellene elektronikamentes napokat. Már nagyon be is kellene tartanom. Ezzel a gondolattal is úgy voltam, hogy most rögtön le kell írnom, mert ha belépek a laptopomba, ahol vár az olvasatlan oldalak tömkelege, akkor megint nem írom le. De azért[…]

Lassan feloldják a kijárási korlátozást, ami azért annyira nem korlátozott abban, amit szeretek csinálni. A családi és egyéb személyes kapcsolatok szépen helyre fognak állni. Ugyan a nyári versenyeknek már annyi, de azért remélem, hogy a nyár vége már talán nincs veszélyben. Így aztán készülök a “nagy” versenyre. 1200 km-t végignyomni gravel terepen nem lesz olyan könnyű. Mivel a mostani karbon bringámban nem bízom, vagy talán csak nem tetszik, hogy nem elég merev, más irányba kezdtem el nézelődni. Ez a nézelődés már nagyon sok időmet elvitte. Azon kívül, hogy meg kellene találnom az árban elviselhető bringát, új lehetőségek is nyíltak. Mi lenne, ha kikacsintanék más irányba egy kicsit a gravel mellett maradva? Mi lenne, ha két bringám lenne? Egy országúti és[…]

Ma először tört fel bennem az az érzés, hogy menni kellene valahová. Jó idő van és ugyan a környéken elég sokat mozgunk futva vagy bringával, de mégis bennem van a vágy, hogy messzebb menjek. Jó lenne látni a Balatont vagy a Velencei tavat. Jó lenne kicsit messzebb menni. Esetleg egy másik megyébe 🙂

Már több, mint egy évvel ezelőtt, amikor már nagyon felfutott a podcast készítés, elterveztem, hogy indítok egy egyszemélyes podcast-et. Azért egyszemélyes, mert nem igazán van a környezetemben olyan ember, akivel le tudnék ülni beszélgetni olyan témáról, ami másokat érdekelne. A hobbyjaimról már van temérdek podcast. Sima hétköznapi témákról pedig nehezen tudok beszélni olyan emberrel, akivel tudnék hosszasan csevegni. Ezért aztán kitaláltam, miről tudnék beszélni egyedül. Technikailag már minden megvan hozzá, csak az a kis löket hiányzik, amit talán úgy hívnak, hogy ihlet. Talán még ihlet is lenne, de a napi pörgésben mindig találok valamit, ami fontosabb. Szóval valahogy újra kellene priorizálni a dolgaim. De bringázás akkor is nagyon fontos 🙂