Olvasási idő < 1 perc Két napra 40 embert látunk vendégül. Ehhez hetek óta készülés van. Persze nem az emberek miatt van készülés, hanem a házon alakítunk ilyenkor. Az alakítás/fejlesztés katalizátora ez a vendéglátás. Ilyenkor nem csak magunk szabjuk meg a határidőt, hanem a vendégség ideje. Most feszültség van még, de két nap múlva már nyugalom lesz. Főleg, hogy akkor lesz a szülinapom 🙂

Olvasási idő < 1 perc Sajnos annyira keveset vagyok egyedül, hogy szinte semmi énidőm van. Nem nagyon tudok cikkeket olvasni, vagy éppen írni. Ezt is most úgy írom, hogy a gyerekek folyamatosan csivitelnek mellettem és ugráltatnak folyamatosan. Így elég nehéz összeszedni a gondolataimat. Azért is vannak ilyen összevissza bejegyzések, mert nincs időm végiggondolni, mit szeretnék írni.

Olvasási idő < 1 perc Az evésről lesz megint szó. Nálam már régóta megdőlt az a nézet, hogy naponta sokszor kell enni, mert az a jó. A ketogén étrenddel együtt jött az időszakos böjt, ami azt jelenti, hogy csak ebéd és vacsora van. Ez már régóta működik, keverem a műszakos munkarenddel, amikor nem eszek bent a melóhelyen. Most több bulis nap is volt az életemben, amikor nem is az alkoholizálás volt a lényeg, hanem inkább a kajálás. Az ilyen nagyobb zabálások után simán 24 vagy 36 óráig nem eszem. Meglepően könnyen megy. Ha kicsit is éhes vagyok, akkor iszom valamit és már csinálom is tovább. Az elmúlt napokban fizikai munkát végeztem, de nem jelentett problémát akkor sem. Már csak az a probléma, hogy ilyen kihagyások[…]