Posts tagged buli
Hétvége: arc,buli, miegymás
0Egy meglehetősen érdekes hétvégén vagyok túl azt hiszem.:) Nem mondom, hogy sokat unatkoztam péntektől kezdődően, ellenben annál többet röhögtem. Érdekes, hogyha viszonylag jól telik az ember napja, akkor milyen hosszúnak tűnik egy, amúgy rövidnek mondható időszak. Bár az is lehet, hogy most azért éreztem így, mert péntek reggel 8-kor indultam el itthonról és másnap délben értem haza, majd nemsokkal később ismét távoztam néhány órára.
Volt itt minden…megnéztük a sulival a szokásos éves @rc plakátkiállítást, ahol félúton lemerült a fényképezőm aksija, mert elfelejtettem felnyomni töltőre (Az addig készült képek ITT láthatóak). Meglepő volt látni, hogy Pataki Gábor tanárunk műve is kint van a kiállítottak közt, ő valahogy ezt elfelejtette említeni; az ő plakátja látható a bejegyzés elején. Már amikor gyűlt a nép a Hősök Terén, akkor ment a röhögés-megrökönyödés, amikor közöltem barátaimmal, hogy ugyan még fél tíz sincs, de már eltapsoltam közel 80.000 Ft-ot… erre picit furán néztek, úgyhogy el kellett magyaráznom, hogy 2 havi céges telefonszámla került befizetésre. :)
A kiállítás után találka Manóval, majd az esti bulihoz való bevásárlás, majd összeszedtük Dávidékat is délután, hogy végre elindulhassunk Lakihegy felé… Hát, szép kis út volt; az összes dugót kifogtuk, amit csak lehet. Már itt ment egymás vérszívása, ami folytatódott egész este, a buliról készült képek egy részét itt megkukkanthatjátok.
Érdekes egy este volt… szerintem mindenki tudja, hogy mekkora szélvihar volt pest környékén, no most mi ilyen időben álltunk neki grillezni :) De megoldottuk és sikerrel jártunk:) Muszáj is volt, hogy valami sűrű is belénk kerüljön, mert egy idő után úgy éreztem, nem jó dolog keverni a Bacardit két féle vörösborral és két féle házipálinkával. Ez utóbbi közül az egyik egy elég értékes darab volt, Dávidék nagypapájának az utolsó házipálinkája, ami közel 18-19 éves! És isteni, úgyhogy vigyázni kell rá, beosztani szépen! :)
A reggeli kómás fejekről nem beszélnék, szerintem mindenki tudja, miről beszélek… :) Gyors összepakolás, aztán indulás, Dávidnak 10-11re már a Római parton kellett dolgoznia…szegény :P Mi meg megbeszéltük Manóval, hogy elmegyünk moziba, és meglessük a Becstelen Brigantykat…de erről egy külön bejegyzésben majd.
Legutóbbi hozzászólások