Carter Revolution

2011. január 10. hétfő 19:34

Már jóideje szenvedtem egyfajta íjászbetegséggel, ami abban nyilvánult meg, hogy lefagytam a célon, magyarul szólva hiába volt az irányzékom a célon, nem voltam képes oldani. Úgy néz ki, hogy ezt az eléggé nagy problémát sikerült kiküszöbölnie a Carter Revolution elsütőmnek, melyre egy hete tettem szert. Régóta álmodoztam róla, de csak most sikerült megszereznem.

Egy rövid kis magyarázat azok számára, akik nem tudják, hogy mi az az elsütő. Ez az a szerkezet, amit a csigás íjaknál szokás használni, az íjász ezzel húzza ki az íjat, majd old, nem pedig kézzel. (ezen a képen látható a marokelsütő használata: Csigás íjász marokelsütővel ) Az átlagos elsütők gombnyomásra engednek el, ennek vannak előnyei, hátrányai. Azokkal az elsütőkkel az oldás mindenképpen tudatos lesz. Ez okozta nálam a problémát, mivel az agyam hajlamos volt leblokkolni.

Hogy miben más ez az elsütő? Itt nincs gomb, aminek hatására az az elsütő elold. Ez úgy működik, hogy mikor elkezdem húzni az íjat, a húzó kezem kisujjával nyomva tartom a biztosítógombot (azt az ezüst kiálló szárat, ami a képen is látszik), majd miután fixponton vagyok, és “elhelyezkedtem” majd célra tartottam, elengedem a gombot. Ekkor még csak kiboztosítom az elsütőt, majd elkezdem húzni hátrafele. Az oldás csak egy bizonyos húzóerő után történik meg, amit egy csavar-rugó párossal lehet beállítani.

Eddigi tapasztalataim alapján tényleg segít rajtam, már most érzem, hogy biztosabb a kezem, és úgy veszem észre, hogy a teljesítményem is javult tőle, csak fizikailag kell még hozzászoknom a kis plusz erőkifejtéshez. Az első versenypróbára sor is fog kerülni most szombaton, a pápai teremversenyen, ami azért is fontos, mert egyfajta felkészítő versenynek is lehet tekinteni a márciusi IFAA terem európabajnokságra, ami Budapesten, a Hungexpo területén kerül megrendezésre!

Gyerünk! Mondd a blogomba!

Valamennyi hozzászólásról azonnal értesülhetsz az RSS 2.0 hírforráson keresztül, illetve e-mailben:

A bejegyzéshez tartozó permalink és a Trackback cím.

A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező! (gy.k.:Első két rublika, illetve maga a nagy comment doboz.)

Jól gondold át, mit akarsz írni (ne több commentbe írj egy gondolatot), és ne sértegess másokat, mert rövid úton törlöm a hozzászólást.