Egyre jobban zavar a pocsékolás. Értem ez alatt az energia, az étel vagy a víz pocsékolását. Az itthoni megmaradt étel nagy része az állatokhoz kerül, ha már nagyon nem akarjuk megenni. Amit csak lehet, komposztálunk, így azt sem kukába tenni. Ha étteremben együtt eszem kollégákkal, akkor nagyon bánt, mikor nem eszik meg az ételt, vagy csak vesz kenyeret, mert ingyen van és mindegy, hogy kell-e a kajához vagy nem. Aztán sok esetben érintetlenül a tálcán marad. Zavarnak az égve hagyott lámpák, a járatott autómotorok és az összes felesleges energiafogyasztás. Ahogy öregszem, egyre rosszabb a dolog.

Hiszek abban, hogy kalóriaszámlálással le lehet fogyni vagy kordában tartani a testtömeget. Fogytam már le ezzel a módszerrel 20 kg-ot korábban. Most, hogy visszavettem az aktív sportból, jobban oda kell figyelni a bevitelre. Nem ehetek összevissza, mert nagyon gyorsan még tudok hízni. A futó versenysúlyomhoz képest már így is 5 kg-al nehezebb vagyok. Persze a kondizás miatt több izmom van, de ennyit nem szedhettem fel csak izomba. Úgyhogy most jön egy kis “szálkásítás”. Ehhez megint nagyon pontosan betartva kell használni a Myfitnesspal-t.

Az a helyzet, hogy akkor vagyok jókedvű, ha haladok a felírt feladataimmal. Ezzel persze erősen összefügg, hogy ha az otthoni feladatokkal jól haladok, akkor a család megbecsülése miatt érzem magam jobban. Ha a fizetős munkáimmal haladok jól, akkor ugye több pénzt kapok, aminek megint csak a család fog örülni. (Na jó, veszek magamnak is dolgokat:) Abban az esetben, ha olyan dolgokkal haladok, ami nekem hasznos (edzés, tanulás, hobbi), akkor pedig azért jó a kedvem. Ha jó a kedvem, akkor nagy eséllyel a környezetemnek is jobb lesz.

Még nincs is tavaszi fáradtság, de már fáradt vagyok. Persze lehet, hogy azért érzem magam így, mert fizikailag tényleg fáradt vagyok most a tegnapi favágás majd görgőzés után. Most azt érzem, hogy legszívesebben egy kis lakásban üldögélnék olvasgatva. Ehhez képest azt kell terveznem, hogyan lesz a kert felásva, az erdőből a száraz fák kivágva, a garázs kipakolva és még számos ház körüli dolog elvégezve…

Ma reggel tudatosult bennem, hogy a bulvársajtó jóval nagyobb betűmérettel jelenik meg az interneten. Ezt leginkább a index.hu holdudvarába tartozó oldalaknál látszik. Gondolkodtam, vajon miért lehet. Talán inkább az idősebb generációnak szól? Vagy esetleg az egyébként is szánalmasan kevés és gyenge minőségű tartalmat próbálják javítani azzal, hogy a képek és a szöveg is nagyobb méretű?

Nehéz erről írni. Talán túl magasak az elvárások a gyerekeimmel kapcsolatban. Ha jót tesznek, nem dicsérem meg őket eléggé, ha kicsit is helytelenül csinálnak valamit, nagyon ki tudok akadni. Akkor is, ha csak véletlenül történt. Legrosszabb a majdnem 10 éves fiam ebből a szempontból. Ő issza meg a levét leginkább ennek. Egyelőre nem tudom mit tegyek ellene, mert ösztönös a dolog. Ha fáradt vagyok és nem igazán történt velem semmi jó, akkor még rosszabb a helyzet. Persze lehet, hogy csak a saját gyengeségeimet is látom benne, ezért vagyok fokozottan figyelmes ezekre az apró bakikra. Meg kell tanulnom uralkodni az ösztöneimen! Pozitívan kell a sráchoz állnom, különben nem lesz semmi önbizalma.

Tegnap hallottam arról, olyan munkahelyen, ahol mosolyogni kell ( pincér, stewardess ), leginkább műmosoly van az emberek arcán. Azt is hallottam, hogy egy idő után ez valódi érzelmeket generál és akár még is szereti a munkáját a dolgozó. Én januárban elkezdtem egy selfie projektet. Minden nap csinálok egy képet és majd az év végén csinálok belőle egy videót. Alapvetően nem mosolygok. Ha a képeken mosolygok, akkor talán a hétköznapi életben is többet fogok mosolyogni. Kipróbálom.

Munka közben sokszor kell várnom arra, hogy valami program fusson vagy valami letöltődjön. Ilyenkor elő szoktam venni valami más feladatot és azzal kezdek foglalkozni. Be kell látnom, hogy ez nem annyira jó dolog. Ha a közben elkezdett feladatot folytatom, akkor az eredeti nem halad, sőt el is szoktam felejteni, ezért sokszor kidob a rendszer, amiben dolgoztam. Jobbnak látszik azokat a dolgokkal foglalkozni, amik csak “töltelékek”. Ide tartozik egy-egy youtube videó megnézése vagy valami cikk olvasása, aminél nem baj, ha nem érek a végére, mert megnézhető máskor is. Ezért jó két monitoron dolgozni, mert akkor látom, hogy a magában dolgozó folyamat hol tart éppen. Ha befejezte, már tudom is folytatni a munkát. Összességében sokkal hatékonyabb munkabeosztás, mert a pihenés is megvan[…]

Ma hallgattam a Vendéglő a világ végén podcast-et. Szóba került a ki nem maradás élménye. A lényege, hogy sokan csak azért kezdenek el mindenféle közösségi média oldalakra és appokba regisztrálni, nehogy kimaradjanak valamiből. Gyakorlatilag mindegy, hogy mi az, de biztos jó valamire. Azt már sokan nem látják be, hogy igazából haszontalan dolog az, amire energiát pocsékolnak. Sajnos bennem is megvan ez az érzés sokszor. Ennek ellensúlyozására igyekszem megszűrni azokat a híreket, amik kiválthatnak belőlem “mostazonnalidenekem” érzést. A reklámok már nem nagyon érintenek meg. A cikkek sem tudnak már igazán, viszont ha ismerősök, vagy általam hitelesnek tartott emberek ajánlanak valamit, akkor már sokkal nehezebb megállni. Lehet ez termék, vagy szolgáltatás, ami pénzbe kerül, vagy olyan dolog, ami csak az időmet viszi[…]

Egy újabb érdekes dolog jutott eszembe. Ha valaki az interneten nagyon sok helyen van jelen, akkor szinte a gondolataira is vigyázni kell. Szinte mindenkiről kiderülhet nagyon sok információ, amire vigyázni kell. Nagyon nehéz tudatosan kerülni a személyes információk internetre kerülését. Elég egy komment, egy véletlen kép, hogy valami nem kívánatos kerüljön a világhálóra, amit nem szeretnénk. A google nem felejt. Az emberek nem szeretnek túl sok felhasználónevet megjegyezni, így könnyen le lehet nyomozni valakinek a profilját szinte minden programban. Többen próbálnak névtelenek maradni blogokon vagy podcast-ekben. Persze elszólják magukat, aztán nem vágják ki, vagy éppen valami kapcsolódó anyagot privát névvel raknak fel. Mivel nehezen tudok váltani publikus és privát dolgok között, ezért lassan már a gondolataimat is megszűröm, mert úgy[…]